RÓLUNK 2019-01-24T07:51:24+00:00

Innovatív megoldások a szerkezettervezésben

Dolgozz velünk >>

A legjobbat a legjobbtól!

A hazai szerkezeti tervezés vezető cégeként büszkék vagyunk arra, hogy munkánk által biztonságosan és egyben gazdaságosan valósulnak meg kiemelkedő építőmérnöki alkotások. Ezáltal javul az épített környezet minősége miközben óvjuk Földünk és Megbízóink erőforrásait.

 a határidő és a szavunk kötelez

 a kiadott tervek minőségéért ragaszkodsz majd hozzánk

 innovációinkkal és szakértelmünkkel időt és költséget takarítunk meg Neked

 nálunk a 3D már régóta nem kérdés, Te is élvezheted az előnyeit

services-tabs-139154408

A szerkezeti tervezés – jellemzően magasépítés – területén a legkülönfélébb és legkülönlegesebb szerkezetekkel dolgozunk (acél, vasbeton, előre gyártott beton, fa,…). Szeretjük a szakmai kihívásokat, hiszen ezek emelnek bennünket a szakma csúcsára.

Elkötelezett képviselői és művelői vagyunk a modern tervezési 3D és BIM technológiáknak. Valljuk, hogy a minőségi tervezői szolgáltatás összességében minden együttműködő partner, igy a társtervezők, kivitelezők, üzemeltetők és végső soron a tulajdonos számára jelentős előnyökkel jár.

services-tabs-139154408

Mi azzal a felelősséggel tekintünk a szerkezeti tervezésre, hogy csupán pár %-a az összköltségnek, kihatását tekintve azonban alapvetően befolyásolja a megvalósuló műtárgy költségeit.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Tudásunk, tapasztalatunk teljes tárházával azon dolgozunk, hogy megszolgáljuk megelőlegezett bizalmat. Küldetésünk és minőségi politikánk garanciát nyújt, hogy a kezünk alól kikerülő tervek műszaki tartalomban, minőségben, megvalósíthatóságban, dokumentáltságban összességében a kor műszaki szintjét tükrözik. A statikai tervezés a beruházás költségeinek töredéke, mégis sok múlik a megfelelő statikai koncepción. Célunk, hogy partnerként együttműködve a költségvetés szempontjából is optimalizált megoldást szállítsunk.

A legjobb szándék mellett is könnyen félre csúszhat egy projekt, adott esetben a kezdeti bizalmi kapcsolat meggyengül, elkerülhető problémákkal, vitákkal lehet terhes, a tervezésre szánt büdzsé idő előtt kimerül,… végül szükségtelen kompromisszumokkal terhes megoldás születik.

Munkánkat úgy végezzük és úgy szervezzük, hogy a projekt zárásakor ugyanolyan örömmel fogjunk kezet, mint a vállalás létrejöttekor.

A SIKERES PROJEKT MINI SZAKÁCSKÖNYVE

A projekt legyen kellően átgondolva, a feladat, a peremfeltételek és az elvárások, legyenek kellő alapossággal megfogalmazva, írásban rögzítve, ezáltal megelőzve a tervezési program körüli későbbi vitákat, félreértéseket. Inkább az elején szerződés kötéskor, a projekt vagy azon belül részfeladat indításakor fordítsunk több időt és figyelmet a részletek egyeztetésére.

Minden szóban elhangzott, lényeges információ legyen írásban megerősítve.

A projektben részt vevő szakágak (építészet, statika, gépész, villamos, víz,…) legyenek egymáshoz hangolva, az adatszolgáltatás legyen ütemezett, elkerülve az újratervezési igényeket, a töredezett munkát, leállást, határidő csúszást. Komplexebb esetben készüljön egy projekt ütemterv a koordináció céljából.
Az adatszállítás ellenőrzésével időben ki kell szűrni a téves adatközlést.

A kommunikáció, az információ folyam legyen gyors, szervezett, a tárgyi hivatkozások legyenek tiszták, visszakereshetőek, elkerülve az információ vesztést. Szükséges esetben inkább kérdezzünk vissza, egyeztessünk.

Az egyeztetések rendjében védjük egymás idejét, az e-mailek, telefonok, mellett a modern adatcsere illetve képernyő megosztásos online (konferencia – Hangouts, Skype,…) eszközöket alkalmazzuk, személyes megbeszélést az előző eszközök kimerülése illetve elégtelensége esetén kezdeményezünk.

A tervezés legyen egy folyamatos, megszakítás nélküli folyamat. Minden megszakítás, újrakezdés növeli a hibázás, információ vesztés kockázatait.

A felmerülő problémákat, akadályokat, előre nem látott, nem tervezett változásokat késedelem nélkül kölcsönösen jelezzük, kezelésükben partnerként együtt gondolkodva járunk el, nevesítve a kockázatokat, lehetséges opciókat és a kapcsolódó többletköltségeket.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Tervezőirodánk a speciális feladatok mellett magas színvonalon végzi hagyományos szerkezetek tervezését, legyen szó

 irodaépületről,

 középületről,

 hagyományos ipari csarnokról,

 technológiai szerkezetről.

Törekszünk arra, hogy a megrendelőinket tartószerkezeti vonalon teljeskörűen kiszolgáljuk. Építész kapcsolataink révén generál-tervezési feladatok ellátását is vállaljuk. Gyorsan és hatékonyan valósítjuk meg munkáinkat, legyen szó acél, fa vagy vasbeton szerkezetekről, monolit vagy előregyártott szerkezetek tervezéséről.

services-tabs-139154408

Cégünk flexibilis: széles körű kapcsolataink révén tervezői és szerkesztői kapacitásunkat könnyen tudjuk növelni, így a nagy volumenű feladatok vagy a speciális szaktudást igénylő munkák megoldása sem okoz problémát.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Jelenünk és jövőnk nagy feladata az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás, melyben az építőmérnököknek is nagy szerepük. Felelősségük van; hiszen nem mindegy, mennyi anyagból, milyen technológiával és mennyi idő alatt valósítható meg egy beruházás. Szívesen vállaljuk mindennemű szerkezet optimálását, gazdaságossági elemzését, statikai felülvizsgálatát, legyen szó acél-, vasbeton-, fa-, alumínium szerkezetről, vagy akár alapozásról. Szakértő partnereink bevonásával, egyetemi együttműködéseink révén felkészültek vagyunk magas komplexitású feladatok megoldására, valamint kísérlettel vagy numerikus szimulációval támogatott tervezés elvégzésére is.

Szívesen látjuk partnereink között a támogatást, szakmai konzultációt igénylő szerkezettervező kollégákat, építészeket, kivitelezőket, gyártókat és beruházókat egyaránt.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Csapatunk készen áll az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet (korábban: 290/2007. (X.31.)) – szerinti tervellenőri tevékenység elvégzésére. Vállaljuk építési műtárgyak (pl. hidak) statikai ellenőrzését, illetve tartószerkezeti és gazdaságossági felülvizsgálatát is. Tudásunk legjavát vetjük be, hogy észrevételeinkkel és tanácsainkkal partneri módon segítsük a beruházói és a tervezői oldalt egyaránt.

Elkötelezett hívei vagyunk az építőipari minőség emelésének és az optimális anyagfelhasználás révén igyekszünk véges erőforrásaink helyes felhasználására sarkallni környezetünket.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Mérnöki világunkban a legfontosabb feladat, hogy lépést tartsunk az építészeti igények változatosságával, a különleges anyagok vagy az egyre bonyolultabb szerkezeti megoldások alkalmazásával, ezért elengedhetetlen a fejlett végeselemes számítási eljárások alkalmazása. Mérnökeink széles körű tapasztalattal rendelkeznek, így bármilyen szerkezeti problémával megbírkóznak az építőipar területén, legyen szó

  • szerkezetek csomóponti analíziséről,
  • kísérletek, építési folyamatok numerikus szimulációjáról vagy
  • speciális szakterületek egyedi feladatainak megoldásáról, úgy mint
  • aszfalt modellezés, korróziós problémák vizsgálata vagy elmozdulás vezérelt analízis végrehajtása.

Szakértőink kiemelkedő tapasztalattal rendelkeznek a virtuális kísérletek terén, így a legfejlettebb szoftverek alkalmazásával követni tudjuk az anyagok képlékeny viselkedését, a geometria nemlineáris változását, akár az idő függvényében gyorsan változó teherre is (mint például a földrengés)

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Mérnökeink több éves könnyűszerkezetes tervezésben való jártasságuknak köszönhetően megbízhatóan terveznek vékonyfalú szelvényekből kisebb csarnokokat, tetőszerkezeteket, ugyanakkor speciális igényekre is képesek megoldást nyújtani. Szoros kapcsolatban állunk Magyarország egyik legnagyobb vékonyfalú szerkezeteket gyártó vállalatával, melynek több éve kiemelt tervezői vagyunk. Szakértőink révén napi kapcsolatban vagyunk a BME Hidak és Szerkezetek Tanszék vezető kutatóival, a téma elismert szakértőivel.

Tágabb értelemben a vékonyfalú szerkezetek közé soroljuk a merevítetlen és merevített lemezes fémszerkezeteket is (pl. gerinclemezes hídtartók, szekrénytartók, cső- vagy héjszerkezetek, stb.), mely területen vállaljuk akár szabványos, akár speciális vizsgálatok – stabilitási problémák nemlineáris végeselemes analízise, virtuális kísérleti szimuláció – végrehajtását is.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Az alumínium szerkezetek – legyen szó magasépítési vagy hídszerkezetről, állandó vagy ideiglenes szerkezetről – és azok tervezésének sajátosságai felkészült mérnökeink számára nem okozhatnak gondot. Keretek, állványzatok, dongaívek, gyalogos vagy közúti hidak, stb. tervezése mellett vállaljuk alumínium szerkezetek állapotfelmérését, felülvizsgálatát éppúgy, mint tervezési-kivitelezési szaktanácsadást, konzultációt. Szakértő partnereink többéves tapasztalattal rendelkeznek az alumínium szerkezetek terén, valamint kapcsolatban állunk a téma elismert szakértőivel és kiterjedt ismereteink vannak az Eurocode 9 szabvány terén is.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

A mérnökök számára mindig is a hidak építése jelentette a legnagyobb kihívást. Szakértő partnereink számos híd – így több Duna-híd – szakértői/társtervezői/független ellenőrzési vizsgálatában részt vettek. Speciális kérdések megoldásában is hatékony és magas szintű segítséget tudunk nyújtani, pl: földrengésvizsgálat, gyalogos dinamikai vizsgálat, szerkezeti részletek tervezése, építési folyamat szimulációja, merevített lemezek stabilitásvizsgálata, nemlineáris szimulációja, fáradás- és ridegtörési vizsgálatok, stb.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Földrengések nem csak a hírekben szerepelnek, naponta többször fordulnak elő különböző intenzitással szerte a világban, és mindennapi életünk részét képezik Európában, sőt Magyarországon is. Jól felkészült, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező mérnökeink és szakértőink felelőssége, hogy az európai szabályozásnak megfelelően biztonságossá tegyék épületeinket, hídjainkat, mérnöki létesítményeinket a földrengésekkel szemben. A tervezés során olyan innovatív megoldásokat alkalmazunk, melyek megrendelőink számára — jelen piaci körülmények között fokozott — versenyelőnyt jelentenek a konkurenciával szemben.

services-tabs-139154408

Szolgáltatásunkkal nem csak új épületek tervezésében tudunk segíteni, de megoldással szolgálunk meglévő épületek utólagos megerősítésében is.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Korunk egyik nagy kihívása, hogy a rendelkezésünkre álló idővel minél hatékonyabban tudjunk gazdálkodni. Sajnos manapság az ellenőrzésre és a szakági tervegyeztetésekre rendkívül kevés idő jut. A probléma hatékony kezelése érdekében határozott lépéseket teszünk a BIM (Building Information Modelling) rendszerek minél szélesebb-körű bevezetésére, valamint előnyben részesítjük a konstrukciós CAD/CAM rendszerek használatát. Ezen programok segítségével felépítjük a szerkezet térbeli modelljét, majd ebből a modellből nyerjük az információt a vázlattervezéstől kezdve, a numerikus modellezésen keresztül egészen a gyártmánytervezésig, így biztosítva hibamentességet, növelve a termelékenységet és a hatékonyságot a tervezőasztalon és a megvalósítás során egyaránt.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

A minőségi munkavégzés a CEOS KFT. szakmai hírnevének egyik legfontosabb tényezője, egyben jövőbeni eredményességének is alapfeltétele.

A szakmai tevékenység egyenletes magas színvonalának biztosítása, a kiegyensúlyozottság és a megbízhatóság megvalósítása a vezetés feladata és felelőssége. Ezen cél elérése érdekében a vezetés elkötelezett a minőségirányítási rendszer hatékony működtetése és folyamatos fejlesztése iránt.

Tevékenységünket mind a az ISO 9001:2015 szabványnak, mind pedig a vevői elvárásoknak való megfelelés köré csoportosítjuk. Az általunk kijelölt stratégiai vonalat a mindennapokban is követjük, melynek alapvető feltétele, hogy folyamatokban gondolkodunk, és a folyamatainkat e két cél érdekében folyamatosan ellenőrizzük és fejlesztjük.

Társaságunk elvei:

 A Társaság minden tevékenysége arra irányuljon, hogy megfeleljen az ügyfelek elvárásainak, érdekeinek elkötelezett képviseletét lássa el.

 Az ügyfelek megelégedettségének érdekében a szakmai színvonalat, a határidők és a szerződésben foglalt egyéb követelmények betartását elsődlegesnek tekintjük.

 Megbízott vállalkozóinktól elvárjuk, hogy tartsák fontosnak a minőség iránti elkötelezettségünket és így vegyenek részt a tervezési tevékenységben.

CEOS KFT. célja, hogy szakmai hírnevével és megbízható működésével ismert és elismert tervezői alkotó műhelyként tartsák számon.

A minőségpolitika egységesen és teljes körűen érvényes az említett fő tevékenységekre. A mindennapi munkafolyamatokban érvényesülnie kell az előírt szempontoknak a vevők egyre növekvő igényeinek, elvárásainak teljesítése érdekében.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Hazánk az Európai Unióhoz való csatlakozással elkötelezte magát az egységes európai értékek mellett. Az Eurocode szabványsorozat is egy ilyen érték, amely lassan kiszorítja a korábbi nemzeti szabványokat. Az átállás nem egyszerű, ugyanakkor ez a közös európai “nyelv” segít minket bekapcsolódni a kontinens mérnöki vérkeringésébe és hozzájárul a modern méretezés-elmélet meghonosodásához. Fiatal statikusaink elkötelezett hívei ezen közös nyelvnek és igyekeznek naprakész segítséget nyújtani az új szabvány útvesztőiben.

Európai kapcsolatrendszerünket és az Eurocode által támogatott innovatív szemléletet használva a tartószerkezeti kérdésekben értékes, naprakész válaszokat adunk a kor kihívásaira.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

–     MAGÉSZ “AZ ÉV ACÉLSZERKEZETE” NÍVÓDÍJ     –
2013

 –     EUROPEAN AWARD FOR STEELSTRUCTURE     –
2013

–     TEKLA BIM AWARDS     –
2012

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

A legjobbat a legjobbtól!

Győr-Gönyű

Sajtó publikációk:

designboom.com >>
aasarchitecture.com >>
divisare.com >>

MÉRNÖK ÚJSÁG

  • Szerző: Pohl Ákos Stavangertől Isztambulig… Mérnök újság: a Magyar Mérnöki Kamara lapja, 2017. (24. évf.) 10. sz. 32-33. old.
  • Szerző: Pohl Ákos Mi a siker titka? Ha egy mérnökcég kilép a nemzetközi porondra… Mérnök újság: a Magyar Mérnöki Kamara lapja, 2014. (21. évf.) 6-7. sz. 15. old.

A minőségi tervezés a sikeres megvalósulás alapja!
Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

CEOS Kft. adatvédelemi szabályozása

PREAMBULUM

A CEOS Kft. (székhely: 2040 Budaörs, Fém u.1.) (továbbiakban: CEOS) minden üzletfele és munkavállalói személyes adatainak védelme megkülönböztetetten fontos számunkra. Ennek megfelelően kezelésük során folyamatosan gondoskodunk azok biztonságáról, a CEOS az alkalmazandó törvényi szabályozásoknak és adatbiztonságnak megfelelően kezeli a személyes adatokat.

  1. ÉRVÉNYESSÉGI TERÜLET

Tartalmi érvényesség: a szabályozás kiterjed a személyekkel kapcsolatos adatok kezelésére a CEOS-on belül.

Személyi érvényesség: jelen szabályozás kiterjed a CEOS valamennyi dolgozójára, partnerére, ügyfelére és beszállítójára, valamint a CEOS üzleti tevékenységével kapcsolatba hozható valamennyi személyre.

Időbeli érvényesség: a szabályozás 2018. 05. 25-én lép hatályba és minimum elvként érvényes a személyes adatok kezelésében.

  1. AZ ADATKEZELÉS CÉLJA

A CEOS csak az üzleti céljaival kapcsolatban, szerződéses kötelezettségeinek teljesítéséhez, az üzleti tevékenységéhez kötődő törvényi megfelelésnek megfelelő szükséges mértékben és céllal kezel személyes adatokat a dolgozókról, partnerekről, ügyfelekről.

2.1. Üzletfelek adatainak kezelése: a CEOS tárolja és kezeli az érdeklődők, ügyfelek és szállítók stb. által rendelkezésre bocsájtott személyes adatokat, ajánlatok elkészítése, valamint megbízások lebonyolítása céljából. Az ily módon kapott kapcsolattartási adatokat és dokumentumokat  jogviszony létesítése céljából elektronikusan feldolgozzuk. Kizárólag addig tartjuk nyilván a személyes adatokat, amíg Ön ehhez hozzájárul.

2.2. Munkavállalók, pályázók adatainak kezelése: a CEOS tárolja és kezeli az érdeklődők, pályázók és munkatársak által rendelkezésre bocsájtott személyes adatokat, kifejezetten az adatszolgáltatás célja szerinti felhasználásra. Az ily módon kapott kapcsolattartási adatokat és dokumentumokat  az eredeti célnak megfelelően a szükséges mértékben elektronikusan feldolgozzuk. Kizárólag addig tartjuk nyilván a személyes adatokat, amíg Ön ehhez hozzájárul.

2.3. Weboldal & Google-Analytics:

Weboldalunk a „Google Analytics” szolgáltatást használja, amely a Google Inc. által (1600 Amphitheatre Parkway Mountain View, CA 94043, USA) nyújtott weboldal látogatottság elemző szolgáltatás. A Google Analytics úgynevezett „sütiket”, szöveg adatokat használ, amelyeket az Ön végfelhasználói eszközén tárol el. A „sütik” által gyűjtött információk a Google amerikai szerverére kerülnek, és ott tárolják azokat. A megbízásos adatfeldolgozási megállapodás keretében, amelyet a weboldal üzemeltetője a Google Inc.-el kötött, a Google felhasználja sütik segítségével tárolt információkat, hogy segítségükkel a weboldal használatát elemezni tudja, a weboldal használatát illetően riportokat állítson össze, valamint, hogy további weboldal- és internethasználattal kapcsolatos szolgáltatást tudjon az oldal üzemeltetőjének nyújtani.

Önnek a kereső szoftver megfelelő beállításával lehetősége van, hogy eszközén a „sütik” tárolását megakadályozza. Nem tudjuk azonban garantálni, hogy weboldalunk minden funkcióját korlátozás nélkül el tudja érni, ha nem engedélyezi a „sütik” használatát a keresőjében. Továbbá a kereső plugin segítségével megakadályozhatja, hogy a „sütik” által összegyűjtött információk (beleértve az Ön IP-címét is) a Google Inc.-nek elküldésre kerüljenek és a Google Inc. azokat feldolgozza. A következő linken juthat el a megfelelő pluginhoz:

https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=de [tools.google.com]

Más módon erre a linkre kattintva akadályozhatja meg, hogy a Google Analytcs ezen az oldalon keresztül adatot gyűjtsön Önről:

http://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=de [tools.google.com].

Ha a fenti linkre kattint, akkor egy úgy nevezett „Opt-Out-Cookie”-t tölt le.

Az Ön keresője tehát alapvetően engedélyezi a sütik tárolását. Azonban a sütik rendszeres törléséhez minden alkalommal, amikor a weboldalt felkeresi, a linkre kattintás szükséges. Itt további információkat talál a Google Inc. adathasználatával kapcsolatosan:

https://support.google.com/analytics/answer/6004245?hl=de [support.google.com]

  1. AZ ADATFELDOLGOZÁS JOGALAPJA

Az EU-ban érvényes adatvédelmi előírásoknak megfelelően a személyes adatok feldolgozáshoz jogalap szükséges. A mindenkor alkalmazandó jogalap attól függ, hogy mely célból kerülnek az adatok feldolgozásra:

Néhány esetben az Ön hozzájárulása is szükséges az adat nyilvántartásához és a feldolgozásához. Amennyiben Ön a hozzájárulását adja, azt később bármikor visszavonhatja. Kérjük, ügyeljen rá, hogy hozzájárulásának visszavonása nincs hatással a már megtörtént adatfeldolgozásokra.

Más esetekben a személyes adatok feldolgozása adott esetben akár szükséges is lehet ahhoz, hogy az érvényes törvényi határozatokat és előírásokat be tudjuk tartani illetve, hogy egy Önt érintő kötelezettségünknek meg tudjunk felelni.

Más esetekben előfordulhat az is, hogy jogos érdekből történik meg az Ön személyes adatainak feldolgozása, hogy Önt szolgáltatásainkról tudjuk tájékoztatni.

  1. SZEMÉLYEKHEZ KÖTHETŐ ADATOK KEZELÉSÉNEK ALAPELVEI:

A személyekhez köthető adatok kezelése a CEOS-nál szigorú alapelveken nyugszik, amelyek az adatok védelmét és biztonságát, valamint az érintettek jogait a legfontosabb értéknek tekintik.

 Jogszerűség és átláthatóság: Az adatfeldolgozás jogszerűen történik, kölcsönös bizalmon alapulva. Az érintett személy az adatai felvételénél tájékoztatást kap azok felhasználásáról.

Adatok rendeltetése: az adatokat kizárólag meghatározott, egyértelmű, az adatfelvétel eredeti célját szolgáló jogszerű célokra használjuk és kezeljük.

Adatminimalizálás: csak olyan adatokat tartunk nyilván és dolgozunk fel, amelyek az adott célhoz feltétlenül szükségesek. Amennyiben az adatrögzítés célja ezt lehetővé teszi és a felhasználás megfelelő, csak névtelen adatokat dolgozunk fel.

Tárolási korlátozások és törlés: személyekkel kapcsolatos adatokat törlünk, amint azok elérték eredeti céljukat, és a megőrzési határidőre vonatkozó törvényi szabályozás nem akadályozza a törlésüket.

Ha vannak az adatok megőrzése mellett szóló érvek, úgy az adatokat mindaddig megőrizzük, amíg a fennálló érvek jogi szempontból megnyugtatóan tisztázásra kerülnek.

Adatbiztonság: a személyes adatok az adattitok védelme alá esnek. Az adatokat bizalmasan kell kezelni, megfelelő szervezési és technikai intézkedésekkel védeni kell azokat a jogtalan hozzáférésektől, jogszerűtlen kezelésektől vagy adattovábbításoktól, adatvesztéstől és adatrongálásoktól.

Tartalmi helyesség: személyes adatokat pontosan, hiánytalanul és mindig aktualizáltan kell nyilvántartani. Régi, helytelen vagy hiányos adatok korrigálására megfelelő intézkedések történnek. Cégünk nem vállal felelősséget a helytelen adatközlésből eredő adatkezelési károkért.

  1. ADATÁTADÁS

A személyes adatok átadása a CEOS-on kívüli címzettek részére, valamint EU-n kívüli országok részére csak az érvényes törvényeknek megfelelő keretek között történhet a legmagasabb bizalmasság és adatbiztonság mellett. Nem értékesítünk és nem adunk bérbe harmadik fél számára adatokat semmilyen formában és célra.

Személyes adatokat a CEOS-on belüli címzettekhez a törvényi előírásoknak megfelelően és a cégcsoport egyszerűsített ügyviteli tevékenységének megfelelően továbbítunk. Az adatátadás ebben a esetben is kizárólag csak a törvényi előírásoknak megfelelően történhet.

Az általános adatvédelmi rendelet 13. cikkelyének 1-es bekezdése szerint az alábbi kategóriákba sorolható címzetteknek küldhető adat:

  • Alvállalkozók, fővállalkozók, beszállítók
  • Megbízott adatfeldolgozók
  • Hivatalok, hatóságok, közszervek és intézmények
  • Közjegyzők, jogi és adótanácsadók, követeléskezelők, valamint jogi igényeket érvényesítő, jogot gyakorló vagy megvédő szakértők
  • Könyvvizsgáló társaságok
  • Biztosító társaságok
  • Hitel- és pénzintézetek vagy hasonló szervezetek
  • Jogi igényeket érvényesítő, jogot gyakorló vagy megvédő bíróságok
  • Békéltető testületek
  1. ADATTITOKTARTÁSI KÖTELEZETTSÉG

A CEOS minden munkavállalója és a szerződéses partnerek munkavállalói titoktartásra kötelezettek. Rendszeresen oktatást kapnak a személyes adatok kezelését és egyéb kritikus információk kezelését illetően.

  1. ADATBIZTONSÁG

Az adatok bizalmasságának védelme, elérhetősége és integritása fontos feladat a CEOS-on belül. Ez egyaránt érvényes az üzleti titkokra, ügyféladatokra, személyes adatokra és más kritikus információkra.

Ezeket a célokat IT biztonságtechnikai és szervezési intézkedések szolgálják szakértői tapasztalatoknak, valamint biztonsági standardoknak megfelelő megoldások útján.

  1. ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ

Az EU-s adatvédelmi törvény 37-e cikkelyének 1. bekezdése szerint a CEOS-nál nem szükséges adatvédelmi tisztviselő kijelölése. Az adatvédelem fontossága miatt azonban a CEOS úgy döntött, hogy önként kijelöl egy adatvédelmi felelőst. Ez a személy tölti be a kapcsolattartó szerepét az érintettek és az adatvédelmi hatóságok között és foglalkozik a vállalat adatvédelmi témáival.

  1. AZ ÉRINTETTEK JOGAI

Minden érintett személynek, akinek az adatait a CEOS kezeli, lehetősége van bármikor saját jogára hivatkozni és ezeket a CEOS adatvédelmi tisztviselőjénél érvényesíteni.

Az érintettségi jogok érvényesítése céljából  bármikor írhat e-mail-t a ceos@ceos.eu címre.

Tájékoztatáshoz való jog: az érintett személyek bármikor kérhetnek arról tájékoztatást, hogy mely személyes adatokat dolgozzák fel és mely célt szolgálja ez az adatfeldolgozás.

Helyesbítési jog: az érintett személyeknek joga van személyes adatainak haladéktalan helyesbítését kérni.

Hozzáférési jog: az érintett személyeknek joga van korlátozni az adatfeldolgozást, ha az őket érintő adatok helyessége vitatható, a feldolgozás jogtalan, az adatok a feldolgozáshoz hosszan nem szükségesek vagy az érintett személyek a feldolgozást ellenzik.

Visszavonási jog: az érintett személyeknek joguk van bármikor visszavonni hozzájárulásukat, hogy adataik feldolgozásra kerüljenek.

Az adathordozhatósághoz való jog: az érintett személyeknek joga van ahhoz, hogy a rájuk vonatkozó személyes adatokat, amelyeket a CEOS rendelkezésére bocsájtottak, egy tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapják. Joguk van ezen kívül, hogy ezen adatokat egy másik felelős személynek továbbítsák, ha az technikailag megoldható. A továbbíthatóság csak a személyes adatokra vonatkozik, amelyeket automatikus eljárással fel lehet dolgozni.

Törlés – Az elfeledtetéshez való jog: az érintett személyeknek joga van az őt érintő személyes adatok törlését haladéktalanul kérni, ha az adatkezelés jogalapja nincs meg vagy már nem áll fenn, ha az adatkezelés visszautasítható, az adatkezelés jogszerűtlen és törvényileg szabályozott adatmegőrzési határidő a törlést nem akadályozza.

  1. FOLYAMATOS ELLENŐRZÉS ÉS JAVÍTÁS

A minőség és a folyamatok permanens javítása nagyon fontos szerepet tölt be a CEOS-on belül. Vannak meghatározott folyamatok, amelyek a minőség állandó javulását szolgálják, ezt évek óta az ISO 9001-es minőségbiztosításunk is alátámasztja. Az adatvédelmi szabályozás irányelveinek betartását, valamint az érvényes törvényi szabályozások, az adatvédelmi és adatbiztonsági intézkedések hatékonyságát ezekkel a folyamatokkal mérjük és javítjuk azért, hogy az adatvédelmi intézkedések optimális folyamatát biztosítani tudjuk.

Partnereink

Minőségi tervezés – optimális szerkezet – sikeres projekt!

Szívesen dolgoznál nálunk? – Lépj kapcsolatba velünk még ma!

Kérjük írj magadról!

  1. Néhány kedvenc siker sztorid, milyen műszaki kihívást oldottál meg?
  2. Referenciáid (helyszín, megnevezés, feladat)
  3. Kit tisztelhetünk Benned szakmai téren és magánemberként?
  4. Hogyan gondolkodsz?
  5. Szakmai ajánlóid
VEZETÉKNÉV *
KERESZTNÉV *
E-MAIL *
TELEFONSZÁM

TÁRGY

LEVÉL